A beszélgetésünk alkalmával - életúttól függően - számos versből, idézetből ajánlok odaillőt. Alább olvasható néhány ezek közül; természetesen, ha konkrét elképzelései vannak verssel, idézettel kapcsolatban, azokat is szívesen elmondom a búcsúztatás keretében.
Kérés és igény szerint egy közös imára is van lehetőség a búcsúztatás végén.
Az elválásnak, a búcsúzásnak éppúgy megvan a szépsége, mint a találkozásnak. Csak meg kell tanulnunk a nyelvezetét.
Ne sírj, ha lemegy a nap, mert a könnyeidtől nem látod majd a csillagok szépségét!
Azt mondod: vaksötét az ég! Azt mondom: felvirrad, ne félj!
Vannak éjszakák, amelyek után nevet kellene cserélnünk, olyannyira mások lettünk.
Alszik. Üldözte őt a sors ezernyi bajjal
és mégis élt, amíg mellette volt egy angyal.
Meghalt. Oly egyszerű a magyarázata:
Mikor a Nap lemegy, beáll az éjszaka.
Valaki végképp elmehet
őrizd meg emlékét, és el ne feledd,
így majd veled lesz mindig, lelke szabadon száll,
vár a túlsó parton, hol nincsen határ.
Hol az igazság, hol az érvelés?
Hol az álmodás, hol az ébredés?
Mind el kell menjünk, nincs magyarázat.
Jó volna tudni, hogy a túloldalon várnak.
A mély gyász, amit a szeretett lény halálakor érzünk, abból a megérzésből fakad, hogy minden egyénben rejlik valami leírhatatlan. Valami, ami csakis rá jellemző, és ezért teljességgel PÓTOLHATATLAN.
A pallérozott elme számára a halál nem más, mint egy új kaland kezdete (...) Akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban. Ott élnek bennünk, s meg is mutatkoznak, valahányszor szükségünk van rájuk.
MINDEN eltávozottat megillet, hogy a búcsú percei - sorsának ezen az utolsó, szomorú állomásán - ŐT idézzék, RÓLA szóljanak. Hiszen mindannyian - jól vagy rosszul - végigjárunk a számunkra kijelölt úton. Talán hibázunk is, hiszen SENKI sem bűntelen. De, ha nem futamodunk meg az élet kihívásai elől; ha felelősséget vállalunk szeretteinkért és azokért, akiket a sors ránk bízott; s ha az életünket ÉLJÜK, ahelyett, hogy csak ELTÖLTENÉNK, már sokat tettünk azért, hogy nyomot hagyjunk ezen a világon. Hogy elmondhassák rólunk: nem éltünk hiába. S ha ennek igazságára talán csak szerettünk elvesztése ébreszt rá minket, akkor sincs késő: ezzel újabb értelmet nyer az Ő élete és halála is.